Hűvös, őszi tó

Engedj szerelmed hűs tavába merülni,
Jupiter…!

Heves, lázító tavaszi áram táncol a véremben,
Édes gyümölcsfa-virágillat hatol orromba,
Éledő föld pora pereg tenyeremből,
Látomás arról, hogy rokonlelkek volnánk –

Minden elmúlt már…
Mégis: bennem újra felordít a tavasz(!), a nyár (!),
Ahogy közeledsz…, ahogy tested testemhez tapad.

Őszbe fordult a világ,
Hamvadjunk el mi is most már…
Engedj szerelmed hűs tavába merülni,
Ó, Jupiter…

Jupiter…, Lucifer….
Átkarolva feneketlen óceán mélyére viszel,
Mint Poszeidón új szirénjét.
Melledre fektetve, szívedhez szorítva,
Mint bukott angyal és zsákmánya,
Zuhanunk Szaturnusz barlangjába.

Hát mégis létezik örök szerelem, örök kéj?
Tiéd a testem, a költészetem,
Egészében uralod gondolataim, szenvedélyes kedvteléseim.
Eurydikéként jöttem Orpheusz csalogató dalát követve,
Pszychéként küzdöttem Ámor nyilától megsebezve,
Perszephonédként maradok veled a mélyben – ha kell, örökké.

Találkozásunk örömteli égi mennyegző,
Frigyünk komor, fekete és hallgatag földi temetés.
Bármilyen keserű is bevallanom:
Forró szerelmemmel, makacs, viharos akaratommal –
Luciferem, jégszívedben leltem igazi otthonomra.

Veszprém, 2014. október 13.