Requiem a legkedvesebbnek

Amikor jön a reggel,

Fagyos a fekhely,

Üres a kehely.

Könny áztatta tested

Mereven terpeszkedik bennem.

Nem én kértem a jeget,

Hogy szeretlek-e?

Kellesz!

 

Igen, ennyi volt, nem több.

A magány megölt,

És most nem találom köldököd.

 

Alszik a virág, alszik a nyár,

Ne ébressz fel már!

Majd küldök helyettem mást.

 

Aludj, kicsim, tovább,

Majd én vigyázok rád,

Beszélek hozzád.

 

Nem törjük meg a csendet,

Nem törjük fel a pecsétet.

Hallgatjuk a titkokat,

És sosem mondunk igazat.

 

Hallani akarlak! Hallani akarlak!

A hazugság hallgatag,

Én énekelni akarok,

Mint az angyalok!

 

Tudom, hogy élsz,

Hiszen elevenebb vagy, mint én!

Kit adsz cserébe?

Kinek a hangja az igazság érce?

 

Ő már alszik,

Selyem bölcsőben alszik.

Álma békés,

Nem kell hogy féltsd.

 

Alszik a virág, alszik a nyár,

A kisfiú mellé teszem a kislányt.

 

Alszik a virág, alszik a nyár…

 

Szabadbattyán, 2015. szeptember 14.