A por és a szél

“Írd a neved

Keresztül szívemen,

És bennem megleled

A kimondhatatlan nevet!”

A por és a szél

Légszomjtól szenved a nyár,

A piszkos homokban reménykedik egy tikkadt fűszál.

A Nap is lement már, de

Velencén túl a fények csak nem gyúlnak fel.

Unottan, sápadtan pislákol az oszlopfő,

Vihart két hónapja nem látott már a kikötő.

 

Sűrű homály tartja fogva emlékezetem,

Az egész hétvégém egyetlen timelapsben.

Egész délelőtt tétlen ténferegtem,

A múzsátlan művész munkaképtelen – mentegetőzne.

 

Írd a neved

Keresztül szívemen,

És bennem megleled

A kimondhatatlan nevet!

 

Mondtad eljegyzésünkkor,

De ha most hangosan kimondanám,

Ott, ahol vagy, menten porrá hullanál!

 

A szálloda függönyeit sehonnan jött szellő lebbenti;

Azt hittem, nem vagy itt.

Azt mondtad, forgattok még napokig,

És most hallom a vonatot füledben zakatolni.

 

A színpadon lustán öleled Júliád,

Hiányzik már az igazi lány.

Talán mégiscsak jó dolog a házasság –

Töprengenél, de hív a karriervágy,

És te már rohansz is tovább.

Apollón-kultuszunk mindenféle gyönyört megkíván,

Szerelmem nagy hírű színművész; héja és sakál.

 

Végre az első igazi széllökés

Fellebbenti hálónk függönyét!

Fáradt mozdulatok zörögnek az előszobában,

Hogy úgyis haza jössz, előre tudtam!

 

Mi már nem leszünk itt rég,

Mire a retro diszkó tompa dübörgése ideér:

Sign your name across my heart.

 

Szabadbattyán, 2017. április 29.