Örökké

Az első emlékem, amikor pelenkás bogyóként először felnéztem a könyves polcra. Rögtön a legfelső polcról ragadta meg egy régi, poros, szürke, jellegtelen borítójú, de elmondhatatlanul otthonillatú kötet a figyelmemet. Apró voltam, rövidke kezecskéimmel, lábacskáimmal esélyem sem volt elérni. A felnőtteknek pedig hiába mutogattam, makogtam – a fejletlen testecske még nem engedelmeskedett sem az azt éltető fényes értelmű szellem szándékának, sem a fonetika tankönyvekben gondosan leírt törvényeinek, így nem érthettek meg. Nyújtogatták felém a macit, a radiátor fölött forgó papírsárkányt, a cumit. Ugyan hagyjatok már a pótszereitekkel!

Láttam, magamnak kell cselekednem. Hát nekiveselkedtem, hogy megmásszam a szekrényt, mint adeptus a Bölcsek Hegyét. Útközben olyan felnőttekkel találkoztam, akik kedélyesen elcsevegtek valamelyik alsóbb polc kötetének tartalmáról, de a lényeget úgy istenigazából – azt nem látták még meg bennük. Én persze értettem őket, hiszen korábbi életeimmel én írtam őket, és rejtettem el bennük minden egyes apró kis trükkös utalást.

Végre felértem a legtetejére! De alighogy megérintettem a vágyva vágyott zsákmányt, a szekrény kibillent alólam, és én alázuhantam, maguk alá temettek a vaskos, súlyos emlékek. Elhűlve, megriadva és aggódva nézték a felnőttek, ahogy eltűnök alattuk. De én nem adtam fel. Éreztem, hogy ujjaimmal már átfogom a kincset, melyet valaha én rejtettem el saját magam elől. Óvatosan  kikászálódtam a romok alól. Fájt mindenem, a testem üvöltött volna, de akaratommal fegyelmeztem magam. Hiszen magamnak köszönhettem bukásomat és felemelkedésemet is: nem volt okom sírni.

Kinyitottam. A megérkezés örömét semmihez sem lehet hasonlítani, ami földi jó. Beleszippantottam. Ezt az illatot már senki sem veszi el tőlem. Módszeresen elkezdtem áttanulmányozni minden egyes címet és ábrát. Nevettek a felnőttek: Nézd, milyen cuki, úgy csinál, mintha tudna olvasni!

Néhány évvel később óvódába írattak. A többi gyerek ott játszott körülöttem az udvaron. Én visszahúzódtam az árnyékba. Így még élesebbnek hatott a kinti fény. Tisztán láttam mindenkit. A nagyobb gyerekek között ott voltál te is…

Behunyom a szemem. Az arcom elé emelem a tenyerem. Belülről nézlek téged. Érezlek téged. Te is érzel engem. Lassan megfordulsz, és nem hiszel a szemednek…

Veszprém, 2018. június 26.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s