Jégkarmok és Kék Kard

//Művésznevem eredetére, jelentésére utalásként közzéteszem egy korai phantasy novellám.//

 

Jégkarmok és Kék Kard

„Már rég leszállt az éj, de senki sem tudta, mikor kel fel újra a Nap. Vagy hogy felkel-e egyáltalán. A végtelenben véget értek a mesék, elhallgattak a daltündérek, elbújtak az anarinok, elnyugodtak az anviánok, honukba – messzi földre – visszatértek a bölcsőtündérek, gazdáik szívén-karján megpihentek a patrónusok. A mennyekben szunnyadtak minden angyalok.

A csendet halk, távoli sikolyok fojtogatták. A gyermekek, kik nappal elfojtattak vagy ravasszá-bölccsé tétettek, most gyermekszemmel álmodták meg az életet. A kastély fölött valószínűleg csillagok s a Hold ragyoghatott, de bent csend és sikoly véres, titkos harca folyt a zárt ajtók és a falak mögött.

Egy démon véletlen ébredezett. Bár a Sötétség Birodalmának varázslényei voltak, ezen a helyen és éjszakán még a démonok is aludtak. De egy – egyetlen egyedül volt – felébredt. Reszketett, oly hideg volt. Tekintetét rémület és fájdalom futotta át. Mintha jégkarmok ejtettek volna rajta tűzforrón fájó sebeket.’’

[Részlet A sötétség uralma c. könyvből.]

ÿÿÿ

– Miért? – kérdezte a tanítómester halkan és hűvösen. Kezébe vette a kardot. – Ha egy kis szakirodalomra vagy bármilyen eszközre van szüksége, itt is megtalálja, kisasszony. – Már barátságosan, segítőkész szándékkal tette hozzá: – És itt vagyok én is – mialatt ezeket a szavakat mondta, főtanítványa felé nyújtotta a kardot.

ÿÿÿ

– A Saskarom Tanya az egyetlen olyan hely a világon, ahol a Fekete Szellemek Királyának parancsára éjszaka nemcsak a Fény, hanem a Sötétség Birodalmának varázslényei is alszanak. A legenda szerint a démonok közül egy mindig egyedül marad. Ez az egyedül alvó démon éjfélkor felébred… És hallja a sikolyokat… A sikolyokat, melyeket még neki sem lenne szabad hallania… Olyan rémisztő… fájdalmas… könyörgés.

A mester körül megfagyott a levegő. Előadásával sikerült elérnie célját.

– A Fekete és a Fehér Szövetség szembenállásának idején a Feketéhez tartozók azért hozták létre a Saskarom Tanyát, hogy legyen egy hely, ahol kedvükre kínozgathatják a Fehér Szövetség tagjait.

A Kék Kard legendája teljesen lekötötte Danielle figyelmét.

– A Szellemkirály az utána következő három leggonoszabb szellemet assimiai rompalotájában helyezte el és a Sötét Kör nevet adta nekik. A Sötét Kör kastélya többek között a Saskarom Tanya kapujának szerepét tölti be. Aki egyszer eljut erre a helyre, a három szellem vagy átküldi, vagy nem, döntésük könyörtelen, de mindig igazságos. Akit átküldtek, a Saskarom Tanyán lelke legmélyebb és legsötétebb zugába nyerhet bepillantást. Ez lelkileg nagyon fájdalmas művelet. A többséget még éjfél előtt szabadon engedik, de aki még éjfélkor is ott van és könyörög, annak sírását a démon meghallja. Ez gyengíti, kissé együtt érzővé teszi a Szellemkirályt, aki a Kék Kardot feltölti a Fekete Pók erejével, aztán a tanyáról kizárt patrónus kezébe adja, hogy megküzdhessen védelmezettjéért és kiszabadíthassa.

A tanítómester közelebb lépett Danielle-hez, hogy átnyújtsa a Kék Kardot. Danielle érezte, hogy olyasmit várnak el tőle, amire nem képes, hiszen ő csak álfőtanítvány volt. Ezt a feladatot pedig csak az ikertestvére, Eleanor tudta volna megoldani. Nem mert hozzáérni a mágikus fegyverhez.

A szoba ajtaja váratlanul kinyílt. Egy fehér ruhás kislány szaladt Danielle-hez.

– Eleanor! Eleanor! – kiáltotta.

Calsysta Naeda volt. Eleanor mesélt róla egy-két dolgot testvérének, mielőtt elment Assimiába. Danielle a karjába vette.

– Eleanor, ugye haza viszel?

ÿÿÿ

Amint megérkeztek a Whitefire-kastélyba, Danielle egy kanapéra ültette Calsystát. Nyugtalanul járkált fel-alá. A gyermek egy ideig türelmesen várt, majd így szólt:

– Te nem is Eleanor vagy, igaz?

– Igaz. A nevem Danielle Myraella Whitefire.

– Nyugtalannak tűnsz. Eleanor és a mestere azt szeretnék, ha javaonná válnék. Azért, hogy megnyugtassam a békétleneket. Te nem tudod, mit kell tenned. De én segíthetek neked.

– Tényleg tudsz segíteni?

– Írj egy levelet Eleanornak. Sürgősen hívd ide és írj le neki minden egyes szót, amit Blackspider mondott. Ő egyenesen hozzá fog menni. Te pedig, miután elküldted a levelet, pihenj le. Én majd távol tartom tőled az álomhozókat.

ÿÿÿ

Eleanor sejtette, hogy valami történik Geldanában. Már félúton volt, amikor megkapta Danielle levelét. Figyelmesen elolvasta a levelet. Ő természetesen ismerte a Kék Kard legendáját, azonnal megértette mestere szavait és A sötétség uralmából vett részletet.

A tanítómester most is a kezében tartotta a Kék Kardot. A háttérben a daltündérek halkan énekeltek. Hangjuk szomorú volt és tompa. Ez A sötétség uralmának sorait juttatta Eleanor eszébe. A mester lassan visszafektette a kardot az asztalra és a háttérbe vonult.

Egy anarin és egy démon reppent Eleanorhoz. A Danielle által olvasott mondatokat kezdték idézni felváltva. Eleanor úgy érezte, egy sötét burok veszi körül. A szoba tárgyai elhomályosultak előtte. Alig hallott valamit a daltündérek énekéből.

„Már rég leszállt az éj, de senki sem tudta, mikor kel fel újra a Nap.’’ – kezdte az anarin.

„Vagy hogy felkel-e egyáltalán.’’ – így a démon.

„A végtelenben véget értek a mesék, elhallgattak a daltündérek, elbújtak az anarinok, elnyugodtak az anviánok, honukba – messzi földre – visszatértek a bölcsőtündérek, gazdáik szívén-karján megpihentek a patrónusok.’’

„A mennyekben szunnyadtak minden angyalok.’’

Eleanor felidézte magában az assimiai romoknál történteket. A Sötét Kör egy szűk, mély és sötét gödörbe juttatta. Minden egyes pillanatra emlékezett. Akkor sehol sem találta sem a tündérkeresztapját, sem a patrónusát.

„A csendet halk, távoli sikolyok fojtogatták. A gyermekek, kik nappal elfojtattak vagy ravasszá-bölccsé tétettek, most gyermekszemmel álmodták meg az életet. A kastély fölött valószínűleg a csillagok s a Hold ragyoghatott, de bent csend és sikoly véres, titkos harca folyt a zárt ajtók és a falak mögött.’’

A két varázslényt hallgató lányon erőt vett a kétségbeesés. Kicsordultak a könnyei.

„Egy démon véletlen ébredezett. Bár a Sötétség Birodalmának varázslényei voltak, ezen a helyen és éjszakán még a démonok is aludtak. De egy – egyetlen egyedül volt – felébredt. Reszketett, oly hideg volt. Tekintetét rémület és fájdalom futotta át. Mintha testén jégkarmok ejtettek volna tűzforrón fájó sebeket.’’ – fejezte be az idézetet a démon.

Eleanor végre megértette az érzést, mely szívét szaggatta.

ÿÿÿ

Előbbi benyomásai teljes mértékben megszűntek. A varázslények eltűntek. A daltündérek elhallgattak. Egyedül volt a teremben. Letörölte könnyeit.

Kezébe vette a Kék Kardot. Az addig élettelen, fekete vasdarab kéken izzott, megtelt erővel. Eleanor úgy érezte, főmestere és a saját erejének különleges, felülmúlhatatlan keveréke járja át lelkét. Fekete köd gomolygott körülötte. A Sötétség Császára megjelenésének ezzel a formájával fejezte ki elismerését.

 

  1. szeptember 24-26.
Advertisements